1.fejezet

*Peyton szemszöge*

Az iskolába indultam. Az volt az első napon ebben a gimnáziumban, mert most költöztünk ide. Azon a reggel az utcán összefutottam egy emberrel. Tele volt tetoválásokkal a keze és gondolom az egész teste. Rendesen végig mért, de én nem törődtem vele. Én nem foglalkozok ilyen emberekkel. Mentem tovább. Az ember előttem ment, de sok iskolás diák elválasztott minket. A fiú vállán válltáska lógott, így gondolom, hogy ő is egy tanuló. Izgatta az ember a fantáziámat. Nem szabadott volna, hiszen anyám megöl, ha én ilyen emberrel találkoznék. Elértem az iskolához. Bementem. Jelenleg szünet volt és három nagyon kedvesnek tűnő diák magához hívott, vagyis az asztalukhoz. Odasétáltam majd üdvözöltem őket.

-Szia, Emily vagyok.-nyújtotta a kezét.

-Szia, Peyton vagyok.-ráztam meg.

-É-én…é-n..én.-habogott egy srác, miközben engem bámult.

-Ő itt Chris.-kuncogott egy lány.-Én pedig Jessy vagyok.-vigyorgott.

-Sziasztok.-mosolyogtam.

-Ülj ide!

Leültem melléjük. Sokat beszélgettünk. Megismertem őket, de amikor Christ kérdeztem, folyton csak dadogott. Nem nagyon voltam hozzászokva ahhoz, hogy valaki ennyire zavarban lenne a társaságomban.

A beszélgetésünk közepénél arra lettem figyelmes, hogy valaki hátulról felkap, majd elindul velem.

-Héé! Tegyél le kérlek!-ütögettem a kezét, mire csak egy nevetést kaptam.

Az új barátaim csak ültek és idegeskedve néztek, míg Chris fel nem állt.

-Azonnal tedd le!-rohant felénk.

-Mert ha nem?-kérdezte gúnyosan a „túszejtőm”.

Chris láthatólag ideges és kissé féltékeny volt. A srác befordított maga felé, így láthattam arcát. Gyönyörű smaragdzöld szemei voltak. Punk volt… és az az ember, aki ma végigmért az utcán.

-Csak tedd le haver. Ő nem olyan mint te. Te egy büdös dög vagy, ő pedig egy ártatlan virágszál.-mondta Chris.

A mondta hallatán muszáj volt mosolyognom. Annyira édes! Chris eléggé jól nézett ki-szőkés barna haj, kék szem és olyan 172 cm magas lehet-.

-Kopj le. Kicsit elviszem, de ígérem, visszahozom a szerelmedet.-nevetett.

Chris felkapta az öklét, majd ütni készült, mire még 2 punk lefogta. A hasába behúztak egyet, engem pedig elvitt Harry.

-Chris!-kiabáltam.

-Ne aggódj, jól van.-mondta rekedtes hangon Harry.

Dühös voltam, és csak ütögettem, hogy tegyen le, de semmi. Nem eresztett. Mindenki engem figyelt és persze őt. Egy fekete kocsi felé tartottunk. Hol vannak ilyenkor a tanárok?!

-Tegyél le kérlek!-kértem.

-Lefoglak tenni, de nem most.

Elcipelt a kocsiig. Senki nem segített nekem,kivéve Christ és még egy fiút, de ő is ugyanúgy járt.. A helyzet kellemetlen és félelemkeltő volt. A szívem őrülten dübörgött a mellkasomban. Nem is értettem, hogy mit akarhat tőlem. Beültetett az ülésre, mire rögtön szökni akartam, de bezárta. Beszállt mellém. Egy ideig nézett engem, majd elindultunk.

-H-hova viszel?-kérdeztem félve.

-Valahova.

-D-de merre? M-ma van az első napom és…-kezdtem, de félbeszakított.

-Ne aggódj, élve visszatérsz.-mondta arcrezzenés nélkül.

Harry nagyon bunkó volt. Konkrétan elrabolt az iskolából. Színvonalas suli, mondhatom. A tanárok és a diákok szeme láttára elrabolhatnak egy lányt. Vagy itt ez megszokott? És ezt hogy mondom el anyunak? Valószínűleg sehogy.

Elhagytuk a várost. Egyre jobban kezdtem félni, remegni.

-V-vigyél kérlek vissza..-könyörögtem.

-Ma lógunk a suliból kicsit.

-M-mi? N-ne kérlek! Engem anyám megöl érte.

-Majd azt mondod, hogy ott voltál.

Próbáltam kinyitni az ajtót, de zárva volt. Készen álltam volna menet közben is kiugrani akár. Harry megrémített. Ijesztő volt a helyzet, hiszen a nagyit is így ölték meg. Vagyis hasonlóan… Őt elrabolták az utcáról, beráncigálták egy kocsiba és megfojtották. Borzalmas volt. Még a mai napig nem hevertem ki. Nagyon jó kapcsolatot ápoltam vele. Azóta teljesen megváltozott minden és az életemet a tanulásnak szentelem. Ahogy rá gondoltam könnybe lábadt a szemem.

-Ne sírj már. Mindjárt ott vagyunk.-mondta, majd kezét a combomra helyezte.

Kézfeje vándorolt a combomon, de megfogtam és „visszadobtam a tulajhoz”.

-Ejnye, így nem leszünk jóban.-rázta a fejét szórakozva a reakciómon.

A kocsi megállt egy szórakozóhelynél, a semmi közepén. Harry a lelkemre kötötte, hogyha elmegyek, azt megbánom. Bevezetett engem.

-Tudom, hogy reggel unalmasak az ilyen helyek, de legalább nincs annyi részeg.-motyogta.

Én még életemben nem raktam ilyen pokolian borzalmas helyre be a lábamat. Mindig azt hittem, hogy csak este nyitnak ki az ilyen helyek és az emberek reggelig itt buliznak. Lerészegednek, szórakozgatnak, majd hazamennek. Harry a bárpulthoz vezetett.

-Jöhet egy whiskey?

Megráztam a fejemet. Életemben nem ittam még semmilyen alkoholt.

-Tetszik az ártatlanságod. Majd megrontalak.-suttogta a fülembe.

Egy erős kezet éreztem a derekamon, aki maga felé fordított. Hogy kerültem én ilyen helyzetbe?!