3.fejezt

Hejhóó! Komizzatok:)))

Futni kezdtem, de elkapta a csuklómat.

-Nyugi van.

Kirántottam a kezemet a kezéből és futni kezdtem. Láttam ahogy ő is fut utánam. Próbáltam gyorsítani de a szívem szúrni kezdett. Összeestem ott helybe. Harry a nevemet kiabálva felém futott. Felkapott menyasszonyfogásba és becipelt a rejtélyes házba. Lefektetett a kanapéra. A légzésem kezdett helyreállni és a szívem sem szúrt már.

-Mi volt ez? Miért futottál el?

-F-félek tőled.-mondtam halkan.

A szemöldökét ráncolta.

-Miért lettél rosszul?

-S-semmiért.

-Azonnal mondd el!-emelte fel a hangját.

-Sz-szívbeteg vagyok.-mondtam halkan.

-Haza viszlek inkább. De ezt a napot még bepótoljuk.-kacsintott.

A kocsihoz siettünk. Hamar a házunkhoz értünk. Besiettem a konyhánkba. Anya már tűkön ülve várt.

-Hol voltál? Kinek a kocsijából szálltál ki?-halmozott kérdésekkel.

-Csak sétáltam és egy nagyon jó barátom haza hozott.-hazudtam.

Nem akartam neki elmesélni Harry-t. Féltem a reakciójától és amúgy sem tudom, hogy mit kéne róla mondanom..

-Gyere enni és utána vedd be a gyógyszereidet.-mondta mad egy puszit adott.-Kérlek legközelebb hívj, ha van valami. Amúgy, kaptál valami jegyet?

-Igen, egy négyest irodalomból.

-Négyest? Hogy ronthattad el ennyire? Első napodon is bizonyítanod kellett volna! Négyes..-morogta.

-Bocsánat..-mondtam halkan miközben összeszedtem az ebédemet és a gyógyszereket.

-Van miért elnézést kérned. Ma fent ebédelsz, gondolkodj addig ezen!

Egy tálcára pakoltam mindent majd felsiettem. Anya nagyon túlreagálja az ilyen dolgokat. Míg más szülő örülne, hogy ha a gyermeke négyest hozna haza az iskolából, ő szíve szerint megölne. Rettentően zavaró, hogy soha nem vagyok elég jó. Amikor töriből egyszer hármast hoztam haza, akkor azzal jött, hogy soha nem lesz belőlem jogász-ami NEKI a nagy álma-. Anya ügyvéd így engem is ilyen pályán szeretett volna indítani. Mindig leszid a „rossz” jegyek miatt, de sosem ütött még meg. Az nem ő lenne. Amikor végeztem az asztalomra pakoltam a maradékot és a kezembe vettem a laptopomat. Felnéztem Twitterre ahol néhány új követőm volt. Az új barátaim és a nyáladzó fiúk. Azért be kell vallanom, eléggé helyes volt az egyikük.. Azt hiszem Dave a neve. Ahogy néztem megakadt a szemem az egyik új követőmön, akinek a neve „Harry Styles” volt. Rámentem a profiljára és ez valóban az én punkom. Az ikonja szívdöglesztő, fekete fehér, és a tenyerét összerakja maga előtt és meghajol. Nem is értettem a viselkedését, amit ma produkált. Megkergetett az utcán..-ezt így hallva eléggé viccesnek tartom-. Az idő későre járt: az óra kilencet ütött. Elmentem fürdeni, ami még fél órát vett igénybe az estémből. Nem volt kedvem lemenni így megettem az ebéd maradékot vacsorára. Behuppantam az ágyamba és aludni készültem, amikor a telefonom sms-t jelzett. Ránéztem a kijelzőre.

„Hejj baby, eléggé szépséges vagy ma este. Holnap találkozunk a suliban ;) Harry xx.”

Nem is értettem, hogy honnan ismeri a számomat. Nem válaszoltam neki, hanem inkább elaludtam.

Reggel az ébresztőm fülsüketítő hangjára ébredtem. 05:00 volt. Elmentem lezuhanyozni, majd pedig le a földszintre. anyám már sürgött-forgott a konyhában.

-Jó reggelt.-ásítottam.

-Neked is kicsim.-nyomott egy puszit az arcomra.

A reggelit lerakta elém, majd elköszönt mondván, hogy sürgősen oda kell érnie egy tárgyalásra. Amint megettem a reggelit felsiettem és átöltöztem. A telefonom újabb sms-t jelzett.

„Jó reggel t. Remélem legközelebb sem húzod el öltözés közben a függönyt, gyönyörű tested van! ;) Harry xx.”

A szívroham kerülgetett. Ez már zaklatásnak számít…

Nem törődve a dolgokkal elindultam az iskolába. Rengeteg diák között mentem. Néhányuknak köszöntem is, akik mosolyogva üdvözöltek. Egy srác termett mellettem.. Dave!

-Szia!-köszönt.

-Szia.-mosolyogtam.

-Hogy vagy ma reggel? Megjegyezném ez a felső rendkívül jól áll.

-Köszönöm Dave! Hmm.Jól vagyok, és te?

-Megvagyok. Ami azt illeti, én lennék a legboldogabb ember a világon, ha ma együtt mennék haza a suliból…

-Ennek nem látom akadályát.-mosolyogtam.

Őszintén szólvasoha nem tudnék vele járni.. Nem olyan volt, mint Harry. Dave kedves jóképű és aranyos volt. Harry csak a külsejére lehet büszke. Úristenem, most azt mondtam hogy Harry jóképű? És már harmadszorra mondtam ki a nevét…

-Na, szuper!-ujjongott.

Elérkeztünk az iskolához. Mindenki ugyanannál az asztalnál ült, mint mindig így könnyű volt megtalálnom a barátaimat. Ahogy beléptem a tömegbe mindenki engem bámult és néhány fiú fütyült is. Megalázónak tartom az ilyeneket és szánalmasnak. Egy nő vagyok, nem kutya!

Odasiettem a barátaimhoz. A mellettünk lévő asztalnál ültek a punkok. Harry végig engem bámult, ami már-már zavaróvá vált. Nagyon dühös voltam rá és nem tudom miért. Talán mert folyton bunkó.

-Sziasztok.-mosolyogva ültem le.

-Hi!-köszönt Chris mire egy puszit nyomtam az arcára.

Az arca lángba borult és megakadt egy falat chips a torkán. A reakciójára nevetnem kellett.

-Na, élen az ifjú pár!-ujjongtak a lányok.

-Szemetek vagytok!-mondta Chris.-Peyton, kérsz chipset?

-Nem köszi.-kuncogtam.

Harry a puszi után egyre feszültebbnek tűnt. A figyelmeztető csengő szólt, miszerint ideje bemenni az épületbe. Ahogy felálltam megbotlottam és egyenesen Chris-re zuhantam. Együtt estünk el, majd pedig közösen nevettünk fel. Emily és Jessy is szinte a földön fetrengtek a nevetéstől.

-Na de srácok!-kacagtak.

-Nagyon sajnálom!-próbáltam abbahagyni a röhögést.

-Semmi gond.-neki si nehezére esett.

Chris óvatosan feltápászkodott és engem is felsegített. Szerintem tetszett neki a helyzet, mármint hogy ráestem. Van egy olyan érzésem, amire tettek célzásokat a lányok, hogy bejövök neki. Igazából nagyon helyes és lehet, hogy eltudnám magamat képzelni vele.

A lányok előre siettek én pedig Chrissel sétáltam be. Harry feszülten figyelt minket még mindig az asztaltól.

-Nos, Peyton.. Lehetek veled őszinte?-fordult felém, kezemet finoman megfogta.

-Persze.-mosolyogtam.

-Ehh.. Nekem te..eléggé…öhhm..bejössz.-dadogta.

A szám a fülemig ért a mondat hallatán. Nem tudtam, hogy készen állok-e arra, hogy járok vele, hisz pár napja ismerem.

-Igazából, te sem vagy számomra közömbös.

A mondat hallatán Chris nagyot sóhajtott megkönnyebbülését jelezve.

-Akkor, mi most…mi most…?

-Úgy érted hogy..járunk?

-Hát, én szeretném.-nevetett fel.

-É-én is.-mosolyogtam.

Közel hajoltam Chrishez és megcsókoltam. Azt vettem észre a szemem sarkából, ahogy Harry feláll. Közelített minket, majd direkt úgy ment fel, hogy meglökje Christ a csókunk alatt. Ezzel az akciójával elérte, hogy ráharapjon a nyelvemre, mire rögtön eltávolodtam az új barátomtól.

-Hupsz, bocs.-nevetett gúnyosan.

Chris idegesen nézett utána.

-Megharaptalak?-sziszegte.

-Egy kicsit.-nevettem.

Bementünk órára. Matekkal kezdtünk. Chris mellé ültem le és csengő előtt egy utolsó puszit leheltem ajkára. Az egész osztály „Húú”-zni kezdett, mire mi egymásra néztünk és elnevettük magunkat.

-Srácok lemaradtunk?-kiabált át Jessy.

Chris és én összekulcsoltuk ujjainkat és felemeltük kezünket, mire az egész osztály tapsolni kezdett és azt kiabálták, hogy „sokáig”. Imádtam ezeket a srácokat. Annyira jófejek…

Nem láttam, hogy Harry is bent lett volna a teremben, de sajnos ott ült a helyén. Jelenleg Chris ült a Harryhez közelebb eső részen. Újra megpróbáltuk a csók dolgot, de Harry hátbarúgta Christ, mire engem lefejelt. Felálltam a székemből és megfogtam a táskámat. Harry felé indultam, majd erőből pofon vágtam.

-Utolsó féreg.-szűrtem ki a fogaim közül.

Az egész osztály minket nézett és a jelenethez illő hangot adtak ki. Kiviharoztam a teremből sírva. Nem azért mert fájt, hanem mert megalázó volt.